Lásd!

Mindig történik valami ami kissé csalódottá,szomorúvá tesz minket:Szétfoszlik egy álom,véget ér egy szerelem,de ne csüggedjünk,csak ennyit mondanék.Lásd az esőben a napot,a lehetetlenbe a lehetségest,a hazugban az igazat,a szomorúba a boldogot,a rosszba a szépet,az elmúlásba egy új kezdetet,egy lehetőségbe az esélyt,egy könnycseppbe a reményt!

                                                 Végtelenbe

Ott áll ő,ki enyém lehetne,kihez odamehetnék,megölelhetném,szemébe nézhetnék úgy mint régen,de  szivem most nem engedi.Futni szeretnék hozzád,elszaladni a valóságtól a Végtelenbe.Kihuny a fény a Föld felszinéről,reng a föld mint egy dühös tölgy,ég az erdő, a puszta,a rét,eltűnik a táj.Széthullik a világ,én továbbra is mozdulatlanul,sápadtan bámulok a Végtelenbe.Elnyel a világ,utoljára sirva nézem ahogy eltűnök a sötétségbe.                                                                                                                    Elmossa                                          Elmossa az eső mi valaha szivemnek fájdalmat,szenvedést okozott.Eltörli emlékedet az idő láthatatlan radirja.Arcod már sose bennem.Minden bánat,veszekedés,csalódás,ami te voltál már a múlté lesz.Ami régen szép volt és mi voltunk,az mára én vagyok és csalódott.                                                                                                   Mosolygó szomorúság                 Mindennap látom arcán,már úgy kell fel hogy tudom valami bántja,de ő mégis mosolyog.Fél valamitől,egy rossz emlék máig bántja de nem akarja hogy lássák rajta.Boldog és mosolyog de a szive vérben áll.Néha titokban egy-egy pillanatra bekukkantok szobájába,látom könnyben úszó szemét azt a végtelen elkeseredettséget,bánatot,csalódást ami el nem ereszti.Valahogy segitek neki hogy túlessen a múltbeli szörnyűségeken,még ha mosolyog is, ez csak álca nem hagyom hogy tönkre tegye a bánat.                                                                            Utoljára                                             Utoljára fogtad kezem,az utolsó csókot adtad nekem.Itt maradnál,de el kell menned,az élet szólitott,a legrosszabb percben.Hosszú út áll előtted,de szived lassanként megszakad,nem akarsz itthagyni,de ezt kell tenned.Érzem illatodat elengedni oly nehéz,de ez van ,ezt hozta a sors.Utoljára megölellek szorosan hozzád simulok,szemem könnyes mert kit szeretek az most elmegy.Megértelek ne aggódj,csak annyit kérek tőled ne felejts el engem,és ne sirj értem.Én is szeretlek és soha nem feledlek.          Kilépsz az ajtón,rám nézel de tekintetedben egy valamit látok,érzem hogy visszatérsz és akkor ugyanott folytatjuk ahol abbahagytuk.

Oldal: Fájdalom versek(5)
Kis versirók lapja-Remekművek - © 2008 - 2024 - edusverseklap.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat